Egyesület
Az Extrém Generáció Egyesület 2004 óta létezik hivatalosan, de már 2000 óta tevékenykedik Székesfehérváron a gyerekek és a fiatalok körében. Az alapítója Dennis és Kim Sandretzky házaspár volt, akik 1999-tól laktak Székesfehérváron 2008-ig. Ez idő alatt felépítették ezt az egyesületet, majd továbbadták székesfehérvári fiatalok kezében, akik ugyanazzal a szívvel folytatják az elkezdett munkát. Célunk, hogy elérjük a gyerekek, fiatalokat és a fiatal felnőtteket, és egy olyan helyet biztosítsunk számukra, amely drog és alkohol mentes. Eddig már több ezer fiatalt értünk el, és hoztunk valamilyen pozitív változást az életükben.
Jelenleg az Extrém Generáció Egyesület elnöke Demény Géza, aki még 6 vezetővel dolgozik össze ezért a célért. Az egyesület alapvetően keresztény értékekre fekszik. Az egyesülettel szorosan összedolgozik a Keresztény Közösség Egyház is, mely szintén már 2000 óta munkálkodik a városunkban. A programjaink többnyire heti rendszerességüek, és teljes mértékben ingyenesek. Vannak természetesn kivételek.
Ha ez alapján még nem hallottál rólunk, akkor néhány nagyobb rendezvény, amit mi szerveztünk:
- Húsvéti Tojáskereső Verseny
- “Városért és az Emberekért” - Önkéntes munka
- Baseball tábor
- Valentín Parti az Alba Bárban
- Extrém Generáció koncertek
- “Együtt - Egységben” Családi Délután = Székesfehérvári Családi Nap
- ….és ezenkívül számos rendezvényt szervezünk még, székesfehérvári programokról itt bővebben
Ha felkeltettük érdeklődésedet, akkor bármelyik programunkon szívesen látunk téged és családodat.
Üdvözlettel:
Demény Géza
Extrém Generáció Egyesület elnöke
-
Blogtár
- Adomány és Felajánlás a Keresztény Közösség Egyház számára
- Adomány és Felajánlás Extrém Generáció
- Baseball tábor
- Családi Nap
- EF424 Keresztény Poló bolt
- Extrém Generáció
- Húsvéti Tojáskereső Verseny
- Keresztény Közösség Egyház
- Keresztény Közösség Egyház adó 1 százalék adomány és támogatás
- Keresztény Kreatív Média
- MySpace
- OscarEST
- YouTube








